Jóllehet pontosan ezzel a kombinációval a világ más konyháiban nem igazán lehet találkozni, a kenyér illetve kalácspuding felfújtak vélhetően középkori eredetű népes családját gazdagítja a mi máglyarakásunk is. Mint az igazán jó fogások többsége, ez is a szegények konyhájából indult világot hódítani. A szikkadt vagy épp száraz kenyér is kenyér volt, nem kerülhetett kidobásra ínséges időkben sem.  Tartja magát az a nézet, miszerint a máglyarakás, a sárgabaracklekvárral is gazdagított tojáshabbal a tetején, főként, ha azt kissé érdesre, egyenetlenre formálja a készítője, emlékeztet a parázsló máglyára. Igaz vagy sem, van benne némi ráció.

Gyerekkorom egyik kedvenc házi édessége volt a máglyarakás, amiről mindig próbáltuk kitalálni mi minden finomságot rejthet, és hogyan alkothat ennyi különféle hozzávaló egy tökéletes egészet. Ma ezt a nosztalgikus receptet idéztem fel emlékeim alapján és alkottam meg úgy, ahogy a mamám készítette, teljes odaadással és sok-sok jósággal töltve.

Hozzávalók:

Alaphoz:

2 nagyobb fonott kalács

4 tojássárga

fél liter tej

2 ek cukor

4-5 alma

2 tk fahéj

15 dkg darabolt dió

5 dkg vaj

Habhoz:

4 tojásfehérje

4 ek cukor

1 üveg baracklekvár

Elkészítés:

A sütőt előmelegítem 180 fokra.

A kalácsot szeletekre vágom, félreteszem és a tojássárgájákat kikeverem a cukorral, majd hozzáöntöm a tejet. Az egész keverékbe belemártom egyesével a kalácsokat és szép sorban belefektetem őket a kivajazott tepsibe és ráöntöm a maradék keveréket (a legjobb a jénai tál ehhez a desszerthez). A kalácsokra szórom a felvágott diót és a szeletelt, meghámozott almát. Betolom a sütőbe, és 20 percig szikkasztom ,míg összeérnek az ízek. Közben a habhoz felverem a tojásfehérjét a cukorral és ha már jó kemény óvatosan belekverem a lekvárt. Az alapra szórom a fahéjat, rá kanalazom a habot és felső sütésen 10 perc alatt megpirítom.